Skip to content

Mese: Beni és a cirkusz

2013/09/20

Beni egy vándorcirkusz plakátját vette észre biciklizés közben, egy villanyoszlopra ragasztva.

Jöjjenek, itt a cirkusz! Krokodil! Kígyók! Idomított kutyák és majmok!

Megkérte a nagymamáját, hogy menjenek el és nézzék meg az előadást.

A kopott sátor a falucska vásárterén állt, odabicikliztek. Pár gyerek álldogált a cirkusz előtt este hét előtt pár perccel. Kívül egy lakókocsiban ült a jegyszedő, a bejáratnál több cirkuszos fiú állt. A legnagyobb azt mondta:

-          Nem biztos, hogy megtartjuk az előadást. A délutáni műsor elmaradt, érdeklődés hiányában. Ha most többen érkeznek, csak akkor lesz cirkusz.

Végül jöttek még nézők, így kinyitott a pénztár, jegyet vettek, majd Beni és a nagymamája bement a cirkuszba. Leültek a kopott műanyag székekre, a fűből hangyák másztak a zoknijukba, de a műsor mindenért kárpótolta őket. Kevés volt a néző, de annál lelkesebben tapsoltak.  A kutyák karikákon ugráltak át, a bekötött szájú krokodilt és a kígyókat meg lehetett simogatni. A jegyszedő volt a porondmester, a cirkuszos fiúk voltak a zsonglőrök, bűvészek, bohócok, artisták és állatidomárok is.

Amikor az előadás után hazafelé indultak, Beni észrevett egy feliratot az egyik lakókocsin.

ELADÓ PÓNILÓ! ÉRDEKLŐDNI A CIKRUSZBAN.

 Beni elkezdte győzködni a nagymamáját, hogy vegyék meg a lovacskát. Nagypapánál jól elfér, ő pedig akkor lovagolhat, amikor csak akar. Nagymamája megkérdezte a cirkusz vezetőjét, miért árulják a lovat.

-          A cirkusz elszegényedett. El kell adnunk, mert pénzre van szükségünk. Pedig nagyon a szívünkhöz nőtt ez az öreg jószágocska. De az embereket jobban érdekli a krokodil és a majmok, mint a póniló. – mondta szomorúan a cirkusz vezetője.

-          Vegyük meg, vegyük meg! – kérlelte a nagymamáját Beni.

-          Jobbat tudok! – mondta Beni nagymamája. – A cirkusz holnap is itt lesz. Vedd rá minél több társadat, hogy jöjjenek el! Ha ők is vesznek jegyet és ajánlják a cirkuszt másoknak, akkor lesz pénzük és nem kell eladniuk a szeretett lovat.

Így is lett. Beni körbebiciklizte a falut, és minden osztálytársának, barátjának elmondta, micsoda cirkuszt látott! Másnap tolongtak a gyerekek, annyian voltak, hogy pótelőadásokat is kellett tartani. A vándorcirkusz jó ideig a faluban maradt, és a lovacskát is nagyon sokan megsimogatták. Így lett pénz, és nem kellett eladni. Amikor a cirkusz tovább utazott, mindenhol megelőzte érkezését a lovacska híre, aki a cirkusznál maradhatott.

Kép

Gyógyító e-könyv: töltsd le a Háromfejű Agaton mesét!

2013/09/17

Itt az őszi sürgés-forgás, új élmények, új örömök, új félelmek. A nagy rohanásban jól esik közösen kikapcsolódni egy kicsit. Most ingyen letöltheted és máris olvashatjátok ezt a népszerű mesét a Book and walk oldaláról, és lapozhatjátok ekönyv olvasón, laptopon, telefonon – kötöttségek nélkül.

Image

Kedvenc mesémről itt olvashatjátok az ajánlást.

Olvassatok együtt a gyerekekkel, mert érdemes!

Ingyenes e-könyv a Segítő Meséktől!

2012/07/19

Kedves Olvasóim!

A blog egyik legnépszerűbb meséje alapján elkészült a Segítő Mesék első e-könyve.

A Háromfejű Agaton című mesét így ezúttal könnyebben, e-book olvasótok segítségével bárhol el tudjátok mesélni.

A mesét erről a linkről tudjátok ingyenesen letölteni az e-könyv olvasótokra, illetve iPad-re: A háromfejű Agaton

Ajánlom szívből az esti mesékhez, ha tetszik, használjátok szeretettel!

A kastély

2011/08/03

Egyszer volt, hol nem volt, éldegélt egy család egy kastélyban. A család legkisebb tagja, egy fiú a kastély egyik tornyában lakott. A szülei minden reggel elmentek és csak este tértek haza. A fiú minden napja ugyanúgy nézett ki. A kastély bekerített kertjében játszhatott, ahol kedves állatok laktak. A kertet nagy vaskerítés szegélyezte.
A fiú minden nap a kertben játszott. De egyik nap nem jöttek haza a szülei. Majd másnap sem, és harmadnap sem. A fiú éhes volt és szomorú. Leült egy fa tövébe és ott sírdogált. Ahogyan szomorkodott, egy kis szárnyas tündér szállt le hozzá, és így szólt:

- Miért sírsz, kisfiú? – kérdezte.

- A szüleim nem jöttek haza, én pedig be vagyok zárva ebbe a kertbe. Ki szeretnék menni megkeresni őket, de nincs kapu a kerítésen és én még egyébként sem jártam soha kint.

A tündér varázsolt egy kaput a kerítésre, amin a fiú ki tudott sétálni a kinti erdőbe. A tündér egy talizmánt is adott neki.

- Vigyázz nagyon erre a talizmánra. Ha idegenekkel találkozol, csak megdörzsölöd a talizmánt, és az megmondja neked, jó vagy rossz szándékúak-e, akikkel szemben állsz.

A fiú ment-mendegélt az erdőben, észrevett egy szürke, szőrős, ugráló lényt. Elővette a talizmánt és megdörzsölte.

- Talizmánom, mondd meg nékem, jóságos-e ez a lény.

- Jóságos – felelte a talizmán.

A fiú odamerészkedett hozzá.

- Hát te ki vagy? – kérdezte tőle.
– Én a nyúl vagyok. – válaszolta a lény.
– Éhes vagyok, segíts nekem – kérte a fiú.

A nyúl adott neki répát és csorbókát. A fiú megette, megköszönte, majd tovább indult. Ahogyan esteledett, észrevett egy másik szürke, szőrös lényt. De ahogyan a talizmánt kereste a zsebében, sehogyan sem találta. De nagyon fáradt volt, így úgy döntött, mindenképpen megszólítja az idegent.

- Hát te ki vagy? – kérdezte.
– Én a farkas vagyok – mondta a lény.
– És jóságos vagy gonosz a szándékod? – kérdezte a fiú.
– Én jóságos vagyok – válaszolta a farkas.

A fiú elmondta neki, hogy nagyon fáradt és egy helyet keres, ahol álomra hajthatná a fejét. A farkas nyájasan megígérte neki, hogy hazaviszi magához és nála eltöltheti az éjszakát. Amikor azonban odaértek a farkas házához, az becsukta maguk mögött az kaput, megfogta a fiú grabancát, és bedobta egy mély verembe, majd otthagyta. Ahogyan a fiú rémülten körülnézett, észrevett egy kislányt, aki szintén a verembe volt zárva. A kislány nagyon megörült neki.

- Téged is elkapott a farkas? – kérdezte. – Ne búsulj, ketten talán meg tudunk szökni tőle, és nem fog megenni bennünket.
– Megenni? – kérdezte ijedten a fiú, aki ezek után el sem merte mondani, hogy ő bizony önként és dalolva jött el a farkassal.

A kislány később kitalált egy tervet, és megbeszélte a fiúval, hogy mit kell tenniük.

Amikor a farkas megjelent, hogy ételt engedjen le nekik, felkiáltott neki:

- Farkas, beesett ide a verembe egy óriási, kövér nyúl!

A farkasnak felcsillant a szeme a nyúlvacsora gondolatára. Erősen tanakodott, majd így kiáltott vissza:

- Ülj be a kosárba! Felhúzlak, te pedig leengedsz, és felhozom a nyulat! – mondta a kislánynak.

Azzal így is lett. A kislány beült a kosárba, a farkas felhúzta, majd a kislány leengedte a farkast a verembe. Ott koromsötét volt, a farkas nem látott semmit, mert a szeme nem volt hozzászokva a sötétséghez. Kiugrott és izgatottan tapogatózott, szimatolt. A kisfiú pontosan ott állt, ahová a kislány leengedte a farkast. Amikor a vadállat kiszállt, a fiú beugrott a kosárba, és a lány felhúzta. Hanyatt-homlok menekültek, otthagyták a veremben a farkast. Addig futottak, amíg már jó ideje nem hallották az üvöltését. Egyszer csak megálltak, és kipihenték magukat, Majd elindultak a világban szerencsét próbálni. A gonosz ordas pedig még most is ott van a veremben, ha ki nem húzta valaki.

Szülő-gyerek kapcsolat: a helikopter-szülők

2011/06/19

Új sorozat a blogon! Ennek keretében szülő-gyerek kapcsolatot is érintő (szociál)pszichológiai elméleteket, koncepciókat mutatok be. Elgondolkodtató, vitaindító összefoglalókat tervezek, amelyek hozzásegíthetnek, hogy a gyerekek szemével is lássuk a magunkat. Hogy magunkban is keresgéljünk, ha kell.

A napokban a H.O.M.E. magazint lapozva találtam egy írásra. Gyakorló szülőknek írt összefoglaló volt, ami a Helikopter a háznál címet viselte. Egy érdekes, terepen szerzett tapasztalatokból kialakított elmélet alapján készült. Kezdjük tehát ezzel a teóriával, amely a nyugati világ túlféltéséről és annak következményeiről szól.

A cikk szerzői Jean Liedloff pszichoterapeuta munkásságából merítve arra mutattak rá, hogy – egy közel fél évszázados folyamat eredményeként – napjainkra sok gyerek a szülei foglya, és persze szüleik is az ő rabjaik.

A teória szerint a túlféltő, túlellenőrző, gyerekeik felett felnőtt korukig helikopterként köröző szülők utódai önállótlanok lesznek, elvesztik természetes túlélési ösztöneiket. És mivel ilyenné válnak, a szülők kénytelenek róluk állandóan gondoskodni.

Gondoljunk bele abba az érdekes paradoxonba, hogy míg ma a lehető legkevesebb veszély leselkedik a gyerekekre (minden gyerek-biztos: az autónk, a házunk), eddig soha nem látott eszköz-arzenál áll rendelkezésünkre a gyerekek fizikai kontrolljára. És használjuk is őket. Amíg kicsik, mindent gyerekzárral, kapuval zárunk el előlük, bébi-őrrel hallgatjuk őket, amikor nagyobbak, mobiltelefonjuk, helymeghatározó gps-ük mindenről lépésükről tudósít bennünket. Csemeténknek így nem adatik meg a tapasztalati úton tanulás lehetősége: egy pipogya gyereket pedig jogosan kell félteni.

Ezzel szemben elképzelhetőnek tartod, hogy egy bennszülött indián elmegy a gyereke helyett felvételizni az általános iskolába, utána pedig megírja helyette a házi feladatát? Ugye nem.

A túlféltő szülő és gyereke között nem alakul ki bizalom, egymás foglyai lesznek. Ez egy rossz mechanizmus. Nem nehéz meglátni: az lenne a kívánatos, ha újra felvállalnánk – vagy, ha minket is rabnak neveltek, megtanulnánk – az ösztönös óvást-kötődést és az elengedést. Egy új egyensúlyt. Megbíznánk a gyerekünk természetes életösztönében. El mernénk engedni a kezét.

Jean Liedloff nem karosszék-tudós volt, aki a levegőből szedné az elméletét. Többször, több évet töltött dél-amerikai őserdőkben, ahol indián törzseket tanulmányozott, és itt tette értékes megfigyeléseit az anya-gyerek kapcsolatról. Megfigyelt asszonyokat, akiknek veszélyes utakon, mérgező növények és vadállatok fenyegetésében kellett vizet hordaniuk a törzs számára. Számukra természetes volt, hogy az utánuk tipegő gyerekeik szorgosan követik őket, eszük ágában sem volt hátraforogni miattuk. Bíztak a csemetéikben és abban, hogy ők azt igyekeznek tenni, ami nekik jó. Igyekeznek életben maradni. És tanulnak a tapasztalatokból.

Ha mélyebben el szeretnétek mélyedni a témában, ajánlom a szerző Az elveszett boldogság nyomában – A kontinuum elv című művét olvasásra. Jean Liedloff azt tanította, hogy a boldogság természetes, állandó állapot kellene, hogy legyen. A tudósnő idén tavasszal, 85 évesen halt meg.

Ti elég szabadságot adtok a gyerekeiteknek? Vagy egymás rabjai vagytok?

A három hajós

2011/05/18

Volt egyszer egy ember, akinek volt három fia. Egyszer csak megelégelte, hogy az ő kenyerén élnek, elküldte őket szerencsét próbálni. Így hát mindegyik fiú elkezdett hajót építeni magának. Az első fiú pálmalevelekből kezdett építkezni, a második nádhusángokból, míg a harmadik fából. Az első fiú készült el leghamarabb, így ő is szállt vízre legelőször. A tengeren azonban nem sokáig bírta a hajója, egy kisebb szél elsodorta és elsüllyedt. A fiú a víz színén ringatózott, éhes volt és fáradt. Egyszer csak egy hal úszott oda hozzá. A hiú elmondta neki, hogy elsüllyedt a hajója.
– Kapaszkodj az uszonyomba, van itt egy sziget, kiviszlek oda. – szólt neki a hal.
A fiú nagyon hálás volt. Azonban éhes is. Amikor a szigethez értek, fogta, megsütötte és megette a halat. De bár ne tette volna! Ugyanis menten hallá változott.

Közben a második testvér hajója is elkészült, amit nádhusángokból épített, így ő is útnak indult. Tovább bírta a hajója, de egy nagyobb szél végül elsodorta és ő is elsüllyedt. Ez a fiú is a vízbe pottyant, étlen-szomjan lebegett, míg végül hozzá is odaúszott egy hal és azt mondta neki:

- Kapaszkodj az uszonyomba, van itt egy sziget, kiviszlek oda.
Ez a fiú is nagyon hálás volt. A hal elvitte ugyanarra a szigetre, ahová az első testvér jutott. Azonban ez a fiú ugyanúgy járt, mint az előző. Nagyon éhes volt, hát fogta magát és megsütötte majd megette a halat, amely megmentette az életét. De bár ne tette volna! Ugyanis ő is menten hallá változott.

Közben a harmadik fiú hajója is elkészült, amit fából épített, így ő is útnak indult. Sokáig bírta a hajója, de végül egy nagy viharba keveredett, és elsüllyedt. A fiú beesett a vízbe, ott lebegett étlen-szomjan. Őt is megszólította egy hal:

- Kapaszkodj az uszonyomba, van itt egy sziget, kiviszlek oda. – szólt neki.
Ez a harmadik fiú is nagyon hálás volt. Amikor a hal kitette a sziget partjára, ahová korábban a testvérei is érkeztek, megsimította a hal hátát és megköszönte neki a segítséget.

- Testvéreid megették a testvéreimet. – szólt a hal. – De te nem bántottál, így teljesítem három kívánságodat.

Meghallotta ezt a két hallá változtatott testvér, akik ott köröztek a vízben a sziget körül. Egyből rákezdték:

- Változtass vissza bennünket emberré! – kérlelték.
– Kívánd azt, hogy ne kelljen halként sínylődnünk! – rimánkodtak.
A fiú megkérte hát a halat, hogy változtassa vissza a testvéreit emberré. A hal megtette, amit kért. Miután újra emberek lettek, a legnagyobb fiú így szólt a legkisebbhez:
– Osztozzunk meg igazságosan a kívánságokon. Te már kívántál egyet, a másik két kívánságot add nekünk!
– Így van! – helyeselt a második testvér.

A fiú nekik adta hát a kívánságokat. A két mohó testvér lakomát, ételtől roskadozó asztalokat és finom innivalókat kívánt. Egy hétbe is telt, amíg falatoztak és minden étel-ital elfogyott. Ez alatt a legkisebb fiú épített egy hajót fából. Kérlelte a testvéreit, hogy segítsenek, de ők nem tették. A hajó elkészült: erősebb és jobb lett, mint amivel a fiú korábban elsüllyedt. Amikor elkészült vele, és a tengerre szállt, a két nagyobb testvér elkezdett könyörögni neki:

- Minket is engedj fel, minket is vigyél haza!

A fiú tanakodott. Ha felengedi őket, a hajó, amit egyedül épített, akár el is süllyedhet hármuk súlyától. Ha ott hagyja őket, étlen-szomjan marad a két lusta testvér. De két embert talán még elbír a hajó –gondolta.

Odaadta hát nekik a hajót, azok pedig boldogan hajóztak haza. A harmadik fiú pedig a szigeten maradt. Nem telt bele egy napba sem, amikor egy szép királylány kötött ki hajójával a szigeten. Ő is szerencsét próbálva járta a világot. A harmadik fiú befért az ő hajójába, a lány pedig jó szívű volt és felengedte, így együtt indultak tovább szerencsét próbálni. Még ma is hajóznak, ha ki nem kötöttek valahol és meg nem találták a szerencséjüket.

Háromfejű Agaton

2011/04/27

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy birodalom, melynek lakóit egy szörny tartotta rettegésben. A lényt senki sem látta, csak hatalmas lábnyomait, és a letört fákat az erdőben, amelyek az útját szegélyezték. A szörny elragadta a falvak állatait és letarolta az ültetvényeket. A birodalom királya egy szép napon megelégelte a dolgot, hadsereget toborzott és elindult az erdőbe, hogy elfogja a szörnyet. A királynak volt egy fia. Ez a királyfi addig kérlelte az apját, amíg ő is csatlakozhatott a sereghez. Amikor a sötét erdőbe értek, a fiú lemaradt a többiektől, mert furcsa neszezést hallott egy tisztás felől. Amikor odaért, meglátta, neki háttal fordulva, a szörnyeteget. Fogta a lándzsáját, hajításra emelte, hogy leterítse a vadállatot, mire az megfordult. Egy pikkelyes bőrű, két lábon járó lény volt, aminek három gyíkfeje volt. Így szólt:

- Látom, királyfi vagy. Ne ölj meg! Cserébe, ha bajba kerülsz, elég a nevemet kiáltanod, és én segíteni fogok neked. Háromszor. – sziszegte.

- Hogy hívnak? – kérdezte a királyfi.

- Háromfejű Agaton. – válaszolta a szörnyeteg. – Az egyezségünkről pedig soha, senkinek sem beszélhetsz.

A királyfi ráállt a dologra, hagyta elmenni a szörnyet, majd hamarosan csatlakozott a sereghez, amely a nap végével dolgavégezetlenül hazament.

Telt-múlt az idő, a királyfi el is felejtette Háromfejű Agatont. Egy napon megtudta, hogy egy királylány férjet keres magának. Úgy hírlett, a jelentkezőknek nehéz próbákat kellett kiállniuk, de eddig egy sem tudott sikert elérni. A királyfi kíváncsi lett, vajon ő képes lenne-e megoldani a királylány által kiadott feladatokat. Felkerekedett hát, és ő is felcsapott kérőnek. A palotában a királylány elmondta neki a szabályokat.

- Nem megyek ám akárkihez férjhez. Aki engem elvesz, annak előtte nehéz próbákat kell kiállnia. Ha bármelyiken elbuksz, halálnak halálával halsz.

Na, a királyfi megrettent ettől, de már nem volt visszaút.

- El is mondom az első próbát – folytatta a királylány. – A palota előtt van egy feneketlen tó. Annak a legmélyén, a vaksötétben él egy kagyló. Abban van egy igazgyöngy, azt hozd el nekem holnap reggelig, hogy az én nyakamban legyen a legszebb gyöngy ezen a kerek világon.

Gondolkozik a királyfi, hiú ám ez a lány, és nehéz is a feladat. Ahogy ült tanácstalanul a tó partján, egyszer csak eszébe jutott a szörny, akit annak idején elengedett. El is kiáltotta magát:

- Háromfejű Agaton!

És a szörny ott termett. A királyfi elmondta neki a próbát. A szörny csak alámerült a feneketlen tóba és hozta is fel a gyöngyöt hamar.

- Segítettem neked. Cserébe egy dolgot kérek. Vágd le az egyik fejemet. – kérte a királyfit.

Ellenkezett a királyfi, furcsállotta nagyon a kérést, de megtette: levágta a szörny egyik fejét. Másnap vitte a királylány elé a kagyló gyöngyét, aki igencsak megörült annak.

- Még senki sem volt képes erre – lelkendezett a királylány. – a második próba még nehezebb: van egy szép csillag ott fent az égen, azt hozd el nekem, hogy az én koronámon legyen a legszebb csillag ezen a kerek világon.

Megint csak gondolkozik a királyfi az ég alatt. Hiú ám ez a lány nagyon, de ha nehéz is a feladat, nekem nem lesz az. El is kiáltotta magát:

- Kétfejű Agaton!

És a szörny tüstént ott termett. A királyfi elmondta a próbát, a szörny csak felment az égre, és már hozta is a csillagot.

- Megint csak egy dolgot kérek: vágd le még egy fejemet. – szólt Agaton.

A királyfi ismét megtette, amit a szörny kért: levágta a második fejét is. Azzal vitte is a királylánynak a csillagot, aki megint csak nagyon örvendezett.

- Te királyfi! Ha még egy próbát kiállsz, én addig éljek is, a feleséged leszek. A harmadik próba lesz a legnehezebb. Van egy barlang, abban van egy sárkány, a sárkány szájában egy tojás nagyságú gyémánt. Azt hozd el nekem, hogy az enyém legyen a legszebb gyémánt a világon.

A királyfi útnak indult, de tudta, hogy a sárkányt egyedül le nem győzheti, hívta hát a szörnyet.

- Egyfejű Agaton!

És a szörny harmadszor is ott termett.

- Van egy sárkány, akinek a szájából el kell hozni egy gyémántot. – kérte a királyfi.

A szörny megtette, amit a királyfi kért, majd megkérte, hogy vágja le az utolsó fejét. A királyfi nem akarta megtenni, de a szörny így kérlelte:

- Ha nem segítettem volna, nem állod ki a próbát, és a királylány elvette volna az életedet.

A királyfi végül, könnyek között levágta a szörny utolsó fejét. Azon nyomban nagy szélvihar, szörnyű hurrikán kerekedett, és a nyomában Agaton szépséges lánnyá változott.

- Köszönöm, hogy megváltottál a rajtam ülő átok alól. – mondta a Háromfejű Agatonból lett lány.

A királyfit elbűvölte a lány szépsége. Elment a hiú királylányhoz, odaadta neki a gyémántot, aminek az nagyon megörvendezett. De a királyfi elvette az örömét:

- Megkaptál mindent, amit kértél, de nem veszlek el feleségül. – azzal sarkon fordult és meg sem állt a szörnyből lett leányig. Elvette feleségül, és még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.